Az édesgyökér termesztése

Az előző cikkben már rámutattunk az édesgyökér számtalan jótékony hatására, most nézzük is meg, hogy milyen feltételek mellett lehet hozzájutni a gyökeréhez.

édesgyökér

Mivel évelő növényről beszélünk, ezért a vetésforgón kívül kell elhelyezni. Olyan talajba kell a növényt, mely már előzőleg elő lett készítve, vagyis ősszel fel lett ásva (ez lehet forgatás vagy mélyszántás is) illetve bőségesen be lett trágyázva. (ez négyzetméterenként 5-6 kg istállótrágyát jelent, illetve kiegészítésként még 40-50 gramm vegyes műtrágyát is tartalmaz.)

A nyirkos, laza, mélyrétegű, homokos talajt kedveli, így a lapályos, folyóparti területeken elég könnyen megtelepszik.

Szaporítani egyaránt lehet magról (március-április között) illetve a frissen szedett gyökerekkel is. 12-16 darab magot szükséges egy négyzetméteren elhelyezni, hiszen ha ennél sűrűbben rakjuk őket, akkor az egyes növények gyökerei összegabalyodnak. Azonban azt fontos tudni, hogy magja nehezen csírázik, így egyszerűbb dolgunk van, ha a friss gyökerek 15 centiméteres darabjait soronként 80 centiméter és tövenként 30 centiméter távolságra duggatjuk, majd 5 centiméteres földréteggel takarjuk. Különösebb ápolást nem igényel, csupán öntözni szükséges.

Az édesgyökér 1-2 év alatt behálózza a talajt, majd mikor a növény minimum 3. éves, akkor itt az idő, hogy felszedjük a gyökerét. Erre októberben kell sort keríteni. Azonban nem lesz egyszerű dolgunk, ugyanis a növény ekkora már akár 2 métert is elérő szára igencsak bonyolítja helyzetünket, ugyanis úgy kell kiszednünk a gyökeret a talajból, hogy az ne sérüljön.

A megmosott gyökereket a napon kiszáríthatjuk, hogy port nyerjünk belőle. (3 kilogramm gyökérből 1 kilogramm por nyerhető ki.) Ebben a formában akár három évig is eltartható. Ha mindent jól csiná

Édesgyökér tartalmú termékek

Interherb NAPI1Édesgyökér Extraktum kapszula 30 db

Interherb NAPI1 Édesgyökér Extraktum kapszula 30 db

Fogyókúrák, léböjt- és tisztítókúrák esetén ajánlott készítmény, melynek hatóanyagai elősegíthetik a testtömeg-csökkentő

Ár: 1685 Ft
Megnézem
Még nem érkezett értékelés. Légy te az első!